24.hu

Universiade: A férfi és a női kosárlabdázók is kikaptak

A férfi válogatott mindkét mérkőzését elveszítette, a női csapat hétfőn játszott először.

14 óra 52 perce 24.hu

24.hu

Újabb fertőzött tojásokat találtak Magyarországon

A szennyeződés forrásának és módjának felderítését a hatóság haladéktalanul megkezdte.

15 óra 1 perce 24.hu

24.hu

Volkswagen-találkozó a Hungaroringen (X)

A különböző típusok idén is külön szekcióban kapnak helyet, így a Passat, a Scirocco és Corrado, a Jetta, Bora és Vento, valamint a Polo tulajdonosok

15 óra 5 perce 24.hu

24.hu

Ezért esett egymásnak Beyoncé férje és húga

Solange Knowles egy liftben kezdte ütlegelni Jay Z-t, még 2014-ben.

15 óra 6 perce 24.hu

24.hu

Egykor az új Zidane-nak tartották, ma a török élvonalba igazolt

Marseille-ben még azt jósolták, legendás játékos válhat belőle, az Arsenalban úgy is tűnt, ám a Manchester City volt a csúcs.

15 óra 20 perce 24.hu

24.hu

Törvénytelenül keresett húszmilliót a TV2 Tények új képernyőse

Nem mondja el a TV2, hogy tudott-e az új képernyőse, Szentpéteri Eszter múltjáról, vagyis arról, hogy piramisjáték szervezéséért néhány éve bírósági megrovást kapott.

15 óra 21 perce 24.hu

24.hu

Megtalálhatták az embereket elgázoló barcelonai terroristát

A rendőrség már korábban körözést adott ki ellene.

15 óra 35 perce 24.hu

24.hu

A legutóbbi merényletek magyar vonatkozásáról kérdezik a kormányt

Molnár Zsolt minisztereket kérdezett.

15 óra 47 perce 24.hu

24.hu

Három dolog, ami eszünkbe jut az országtortáról

Kóstoltunk és véleményeztünk: kicsit cukros, a mogyoró roppan, a gyümölcs pedig szilva - vagy meggy.

15 óra 48 perce 24.hu

24.hu

Kósa váratlan megfejtéssel állt elő, amikor Semjén népcsoportos nyilatkozatáról kérdezték

A háztartásbeliek nem fizetnek adót!!

15 óra 49 perce 24.hu

24.hu

Tarolt a mozikban a Pappa Pia

Az Annabelle 2-nek esélye sem volt megtartani az első helyet a bevételi toplistán.

15 óra 49 perce 24.hu

24.hu

Jesszusom, ez a kutya betölt egy egész szobát?

A saját kis szobáját, igen. Ez aztán az ölebluxus!

15 óra 50 perce 24.hu

24.hu

Universiade: egy arany és egy ezüst a tőrözők mérlege

Kreiss Fanni és Bányai Zsombor fantasztikusan szerepelt hétfőn az egyetemi sportolók viadalán.

15 óra 53 perce 24.hu

24.hu

Rengeteg játék fogja kihasználni az új Xbox brutális erejét

Megjelenéskor száznál is több játék fut majd 4K-ban és az átlagnál szebb látványvilággal.

15 óra 57 perce 24.hu

24.hu

A tescós béremelés nem elég: új, közös sztrájkkövetelést adnak be a szakszervezetek

Hétfőn a KASZ is megalakította sztrájkbizottságát, és a KDFSZ-szel egyeztetve, ismét egységesen lépnek fel a tescós dolgozók érdekében.

16 óra 0 perce 24.hu

24.hu

140-nel száguldott a Dózsa György úti gázolás gyanúsítottja

M. Richárd ügyvédje a 24.hu-nak azt mondta, védence lényegesen túllépte a megengedett sebességet és elismerte a büntetőjogi felelősségét.

16 óra 0 perce 24.hu

24.hu

Nem kell rögtön pánikolni, ha nincs meg a mobil

Mutatjuk, mit kéne használni mindenképp Androidon.

16 óra 7 perce 24.hu

24.hu

2 hónap + több mint 12 millió megvásárolt rágó = 11 913 070 forint az SOS Gyermekfalvaknak (X)

Az Orbit edukációs kampánya, amellyel a gyermekek megfelelő száj- és fogápolási szokásaira, illetve a prevenció fontosságára szeretnék felhívni a

16 óra 24 perce 24.hu

24.hu

Terror Barcelonában: mindannyian célpontok vagyunk

A katalán város egyszerre haragszik a terroristákra és a turistákra. Felháborodott helyiek szerint a turistahullám tette élhetetlenné, majd célponttá a várost. De vannak higgadt hangok is. Nem kell bűnbakot keresni.

16 óra 28 perce 24.hu

24.hu

Liptai Claudiát minden nap csúfolták gyerekként

A TV2 műsorvezetője már örül, hogy külső adottságával édesanyjára hasonlít.

16 óra 32 perce 24.hu

24.hu

Luxusjachtra gyűjt ÉNB Lali

Montenegróban, Herceg Noviban pihentek az Éjjel-Nappal Budapest című sorozat szereplői.

16 óra 40 perce 24.hu

24.hu

Kétszáz millióval drágult a vizes vb megnyitója, mert rossz helyre álmodták meg az eseményt

A Várkert Bazár előtt akarták megtartani, de ott akadályozta volna a hajóközlekedést.

16 óra 40 perce 24.hu

24.hu

Magyar másodosztályból erősített az orosz élcsapat

Az MTK-ban nem valószínű, hogy pályára lép a szenegáli játékos, Dzsudzsák Balázs korábbi egyesületében viszont esélye lehet rá.

16 óra 45 perce 24.hu

24.hu

Több helyen is erdőtüzek pusztítanak a horvát tengerparton

Zadar megyében és Hvar szigetén is tűz ütött ki.

16 óra 50 perce 24.hu

24.hu

Jön az ingyen pénz a konvektorcserére is

Szeptembertől lehet a pályázatot benyújtani, de már érdemes korábban felkészülni.

16 óra 55 perce 24.hu